BETEGTÁJÉKOZTATÓ

KEDVES BETEGÜNK!

Bizonyára nem tartozik az örömteli események közé, ha ön most ezen a portálon keres válaszokat kérdéseire. A betegség gyanúja azonban arra sarkall mindannyiunkat, hogy minél előbb végére járjunk a panaszoknak, időben és hatásosan megtörténhessenek a gyógyulást elősegítő lépések. Ebben szeretnénk maximális segítséget nyújtani önnek.

Intézetünkben a májbetegek ellátására szolgáló szakrendelések, valamint a májszerkezet kötőszövetes átalakulásának megítélésére alkalmas Fibroscan vizsgálatok mellett, új szolgáltatásként ultrahangos részleget is kialakítottunk. Korszerű Philips HD7-es digitális Color Doppler készülékünkkel  – járóbetegeink kórelőzménye alapján – elsődlegesen a májkeringésre összpontosítunk. Sor kerül továbbá a máj szerkezetének értékelésére, a diffúz vagy körülírt elváltozások jelzésére. Utóbbi esetén a további diagnosztikus lépésre, képalkotói eljárásra vonatkozó javaslatot is megtesszük. A kísérő tünetként kialakuló egyéb elváltozások (lépmegnagyobbodás, szabad hasi folyadék), esetleges szövődményes állapotok (pl. lépvéna elzáródás) igazolása, valamint az elkülönítő kórismében szóba jövő, egyéb megbetegedések tisztázása is lehetséges.

A hasi ultrahang vizsgálattal mind az erek állapota, a bennük keringő vér sebessége, nyomása, mind a már kialakult mellékágak (kollaterális keringés) megítélhetők. A szokványos, mondhatni „rutin” hasi ultrahang vizsgálat során azonban májkeringés vizsgálatára általában nem kerül sor (idő, esetlegesen technikai feltételek hiánya miatt). Amennyiben a vizsgáló orvos ereket érintő eltérést észlel, újabb időpontban, célzottan rákészülve történik meg a keringés részletes értékelése. Ugyanakkor a vizsgálat teljes értékű, mivel a „rutin” ultrahang vizsgálat információit is tartalmazza: magában foglalja az egyéb hasi szervek ábrázolását, mely panaszok esetén célzottan (epekő, vesekő), egyébként szűrővizsgálat jelleggel értékelhető. Lehetőség nyílik a kismedencei szervek vizsgálatára is (méh, petefészek, prosztata, húgyhólyagfali elváltozások).

Rövid összefoglalót is adnánk mindazoknak, akiket a klinikai kép hátterében lezajló élettani folyamatok is érdekelnek:
A hasi szervek, belek vérének elszállításában a májkapu véna kulcsszerepet játszik. Minden olyan megbetegedés, amely ezt a hálózatot érinti, keringését befolyásolja, komoly következményekkel járhat. Ilyen lehet a májkapu vénában a nyomásnövekedés (portális hipertónia) kialakulása, a keringés lelassulása vagy éppen a véna elzáródása (trombózisa). Ez az ú.n. portális nyomásnövekedés (hipertonia) elsősorban diffúz májmegbetegedés, leggyakrabban a cirrózis (májzsugor) talaján jön létre.
A májkapu vénában kialakuló nyomásnövekedés csökkentésére a szervezet védekezésképp mellékér ágakat alakít ki, s összeköttetéseket hoz létre a májkapu véna és az egyéb nagyobb hasi visszerek között (elsősorban a nyelőcső alsó harmada és a gyomor, lép és vese körüli erekkel, valamint a felszínesebb visszerekkel a hasfalban vagy a végbél környékén). Ezeket az ágakat kollaterálisoknak, az összeköttetéseket kollaterális keringésnek nevezik. Elhelyezkedésük folytán – az esetek többségében - a fizikális vizsgálat során nem láthatók, csak közvetett jelek vethetik fel lehetőségüket (aranyeres csomó, hasfali tág vénák).
A beteg sorsát alapvetően meghatározza, hogy ezek az összeköttetések milyen gyorsan és hol alakulnak ki. A nyomásnövekedés következtében ugyanis a gyengébb falú mellékágak megrepedhetnek, súlyos, gyakran életet veszélyeztető vérzések léphetnek fel. A statisztikai adatok szerint ez a vérzés (alattomos és gyors volta miatt), a cirrózisos májbetegek hirtelen halálában vezető szerepet játszik.
Az ismert cirrózisos vagy cirrózis gyanús betegek esetében az erekben mérhető nyomásemelkedés, a következményként megjelenő szabad hasi folyadék, valamint a kialakult összekötő ágak korai felfedezése életmentő lépés lehet. A gyomortükrözés (gasztroszkópia) például pont a tág, sérülékeny kollaterális erek meglétét, mértékét hivatott meghatározni, melynek alapján a vérzés lehetősége (gyógyszeres vagy eszközös beavatkozással) csökkenthető, esetenként kiküszöbölhető.

A vizsgálati technikáról, előkészítésről:
A vizsgálat fekvő helyzetben, fájdalommentesen, sugárterhelés nélkül történik. Terhesség, szoptatás nem akadálya a vizsgálatnak. Feltétel viszont a beteg jó együttműködési képessége, különös tekintettel a szakaszosan, rövid ideig tartó légzésvisszatartásra.
Intézetünkben speciális előkészítésre nincs szükség, a szokványos hasi ultrahang vizsgálat feltételei mellett végezzük. A megadott időpont előtt felnőttek esetében 6 órás éhezés szükséges. A vizsgálat előtt (de egy órán belül már nem) szénsavmentes folyadék fogyasztása megengedett, sőt kívánatos. A fontos (szívritmus szabályozó, vérnyomás- és vércukorcsökkentő) gyógyszereket is be lehet venni. Cukorbetegek (főleg az inzulin kezeltek) bejelentkezéskor feltétlen jelezzék betegségüket, soron következő inzulin adagjukat és némi élelmet is célszerű magukkal hozni.
Lehetőség szerint – a kismedencei szervek előnyösebb ábrázolhatósága miatt – törekedni kell a telt húgyhólyaggal történő érkezésre. Tovább javítja a vizsgálati pontosságot, ha a beteg előző napon kerüli a puffasztó ételek fogyasztását, illetve székürítést követően jelentkezik (a bélgázosság csökkentése érdekében). Ugyanezen célt szolgálja a bélmozgásra serkentőleg ható készítmények (hashajtó, kávé, egyéb koffein tartalmú szerek) mellőzése.
Ahogy bármely más irányú hasi ultrahang vizsgálat esetében, úgy a beteg alkata (elhízás) és meteorismusa (gázos, puffadt belek) itt is korlátozza a látási viszonyokat.  A vizsgálat eredményességét befolyásoló ezen feltételek megléte esetén a vizsgálatot egy alkalommal, újabb időpontban, díjmentesen elvégezzük.
 Szigorú szakmai megfontolás alapján a vizsgálatot 14 éven felülieken végezzük, s terhesekben a képalkotás a magzat vizsgálatára nem terjed ki.

A vizsgálatra való bejelentkezésre közvetlenül a megadott számokon, illetve a kezelőorvos közreműködésén keresztül van lehetőség. Diszpécser szolgálatunk dolgozói a vizsgálatra való jelentkezés előtt vagy annak során felmerülő, velük nem tisztázható kérdések esetén, a beteget szakorvoshoz irányítják, további telefonos felvilágosítás céljából.

Előjegyzés: Májbetegekért Alapítvány: 36/20/445-31-40
Budai Hepatológiai Centrum:      36/1/225-07-14, 36/20/252-00-86.
A vizsgálat ára: 14.000 forint.

Az ultrahang vizsgálatot végző orvos:

Budai  Hepatológiai Centrum

 

dr. Gergely Gy. Mária – belgyógyász, radiológus szakorvos

Orvosi diploma: 1985. Budapest Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Átalános Orvosi Kar

Szakvizsgák:

1990. belgyógyászat
1999. radiológia

 
       
Munkahelyek:      
 
1985-1995   Fővárosi Szent László Kórház, II. Belgyógyászat  
1996-1999   Országos Reumatológiai és Fizikoterápiás Intézet - Radiológia  
1999-2006   Országos Gyógyintézeti Központ, Radiológia  
       
Másodállások:      
 
2006-2007   Szent Imre Kórház, Telki Magánkórház, Budai Katonai Kórház, Raditec  
    Állami Egészségügyi Központ  
    Országos Gerincgyógyászati Központ  
    EUROP-MED Kft. Budaörs  
2008   Budai Egészségközpont Kft.  
    EUROPMED Kft. Budaörs  
2010   Májbetegekért Alapítvány – Királyhágó úti Szakambulancia  
    ORFI – Ultrahang Labor  
       
 
       

Radiológiai tevékenység:
Főbb érdeklődési területem a gyomor-bélrendszeri és mozgásszervi megbetegedések.
Rendszeresen továbbképző tanfolyamokon szereztem újabb ismereteket (ultrahang vizsgálatok, neurológiai betegségek képalkotása, belgyógyászati, gyomor-bélrendszeri és mozgásszervi betegségekkel foglalkozó rendezvények). Ugyanakkor számos tudományos konferencián szerepeltem előadással (ugyanezen témákban), s manuálterápiás tanfolyamokon képalkotásról adok elő rendszeresen.
Részt vettem a radiológus szakasszisztensek, szakápolók, radiológus szakorvos jelöltek képzésében, ugyancsak belgyógyászati és radiológiai témákban, az Egészségügyi Főiskolán tartottam 2010-ig órákat ultrahang diagnosztikáról.
A hagyományos radiológián kívül ultrahang (hasi, lágyrész, ízületi és érvizsgálatok), computer tomographiás (CT) vizsgálatokat végzek önállóan.
Középfokú angol nyelvvizsgám van.

 

Tudományos társasági tagság:
1. Magyar Radiológus Társaság
2. Magyar Osteológiai és Osteoarthrológiai Társaság
3. Magyar Gerincgyógyászati Társaság

 
 
Budai Heppatológiai Centrum
főoldal szakrendelésfibroscanorvosaink bejelentkezéselérhetőségtérképtörétnetsajtószoba copyright jogi rendelkezések készítette